Magyar Lupus Egyesület
SLE-vel élők civil szervezete

Az idei Lupus Napról

Szakítva a más betegszervezetek által képviselt hagyományokkal idén úgy gondoltuk, hogy a Lupus Day keretében egy fantasztikus kirándulással gondolunk mindazokra, akik ebben a betegségben szenvednek.
Célunk az, hogy ezen a napon ne a betegségé legyen a főszerep, mindenki érezze jól magát, legyenek a jó ismerősök, barátok együtt. El is készült egy csodálatos kirándulás terve, programja, de sajnos az időjárás közbeszólt, az általunk megálmodott programot elmosta az eső. Ennek ellenére voltak olyanok, akik bevállalták az utazást és feljöttek Budapestre.
Nem tehettünk mást, kellett egy rögtönzött B terv, melynek keretében ellátogattunk a Millenáris Parkba, az Európa Nap 2011 rendezvényre. Ezen a napon egy kislány is eljött, próbáltunk olyan programot találni, ami számára is örömöt szerez. Találtunk is, kézművességgel ismerkedtünk meg arra a kis időre, míg együtt lehettünk, rongybabát és gyöngyökből virágot készítettünk, de volt, aki egy szép karkötő elkészítése mellett döntött. A csapat a helyszínen ketté vált, voltak, akik félre vonultak és egy kellemes helyen beszélgettek.
Bár a B terv keretében megvalósított program rövidebbre sikerült, látnivalókban szegényebb volt, mint az eredeti, de úgy gondoljuk megérte. Az eső bár egy csodálatos kirándulást elmoshatott, de a szeretetet, a törődést, az odafigyelést egymás iránt nem ronthatta el.
Gábor munkahelyén azóta is az asztalon van a rongybaba, sokáig emlékeztetve arra, hogy milyen csodálatos is volt ez a nap számunkra. Jobb időjárási körülmények között, de találkozzunk legközelebb is, gondoljunk azon tagjainkra is, amikor az egyesület éves programját összeállítjuk, akik kirándulások keretében szeretnék megbeszélni a betegséggel kapcsolatos élményeiket, tapasztalataikat.
Tegyünk azért, hogy tagjaink igazi klubéletet élhessenek!
Köszönjük Mindenkinek, aki megtisztelt bennünket, a szervezőket azzal, hogy eljött és együtt tölthettük ezt a napot.

Balázs Henrietta és Varga Gábor
Alelnök, nemzetközi kapcsolattartó
Lupus Day szervezői

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató